Rólam
Ismerd meg a történem
Emlékezz Angyali lényedre!
Azért vagy itt, hogy ragyogj, áramolj és kalandozz! Emlékezz arra, aki valójában vagy!
Az én történetem
Fiatalon megtanultam, milyen az, amikor nincs háttér. Amikor nincs kihez hazamenni, amikor nem tart meg senki, csak a saját kitartásod – vagy az, hogy nem maradt más választásod.
Középiskolásként már dolgoztam, tanultam, sportoltam, és próbáltam helytállni mindenhol. Valahol élveztem is ezt a pörgést – szerettem aktív lenni, szerettem adni magamból – de közben ott volt az is, hogy nem volt más választásom. Egyszerűen muszáj volt csinálni. És bár kívülről erősnek tűntem, belül sokszor túl sok volt.
Érettségi után tanulni szerettem volna tovább, de nem volt, aki támogasson. A vendéglátásban kötöttem ki. Azt is imádtam. Volt benne pörgés, emberek, ritmus – de közben csendben szétszedett. A hosszú műszakok, az éjszakák, az állandó adrenalin kiszorították az életemből a sportot, az egyensúlyt, és végül az egészségemet is.
A testem elkezdett jelezni, de akkor még nem tudtam hallgatni rá. Nem sokkal később elveszítettem a családomat, az egészségemet, nem tudtam megtartani a testemben egy életet, elvesztettem magamat. Egyik veszteség hozta a másikat. Nem tudtam dolgozni. Nem tudtam élni. Csak próbáltam túlélni – egyedül.
Ez volt az a pont, ahol teljesen összeomlott minden. És furcsa módon épp ekkor kezdődött el valami új. Nem hirtelen, nem látványosan – csak valami nagyon csendes, nagyon mély változás indult bennem.
Nem tudom, honnan jött az erő – az égiek küldték, vagy már régen ott volt bennem, csak végre helyet kapott. Emlékezni kezdtem arra, aki valójában vagyok. Elkezdtem újra mozogni. Először csak kicsit. Aztán többet. A testem elkezdett élni – és vele együtt én is. A sport visszahozott az életbe, és a közösség, ahová jártam, valami olyat adott, amit már rég nem éreztem: megtartást. Kapcsolódást. Egy érzést, hogy nem vagyok egyedül.
Elkezdtem keresni. Beiratkoztam a Fitness Akadémiára. Közben edzéseket tartottam, gyerekekre vigyáztam, virágkötő is voltam, recepciós, egyszerre akár hat munkát is vittem. Nem panaszkodtam – tudtam, hogy építem magam. Valamit, ami belőlem indul ki, és amiben másokat is szolgálhatok.
Ahogy teltek az évek, egyre világosabb lett az utam: nemcsak edző vagyok, hanem kísérő is. Nem csak testtel dolgozom, hanem lélekkel és tudattal is. Az emberek nemcsak izmosodni vagy fogyni jöttek hozzám, hanem megnyílni, sírni, átlélegezni, újrakezdeni.
Ezért képeztem tovább magam: coach, trainer majd terapeuta lettem, később el tudtam kezdeni a testnevelési egyetemet is, ami szívem vágya volt. Ma már tréningeket, terápiás alkalmakat és edzéseket tartok egyénileg és csapatoknak is. Edzőket képzek, közösségi eseményeket szervezek, és építem a saját teremet, ahol minden szinten kapcsolódhatunk egymással – testben, lélekben, szívben.
Hiszem, hogy a fájdalmak nem ellenünk vannak, hanem értünk. Hogy minden veszteség magában hordoz egy álruhás áldást – ha elég bátran nézünk vele szembe. Hiszem, hogy nem attól gyógyulunk, hogy nem történik velünk rossz, hanem attól, hogy megtanulunk szeretettel jelen lenni magunk mellett a legnehezebb pillanatokban is.
És hiszem, hogy nem attól híztok meg, ha megeszel egy kakaóscsigát – hanem attól, amit közben gondolsz magadról. Az érzéseid, a gondolataid, a tested, a lelked – mind összefüggnek. És ha bármelyikkel szeretettel fordulsz önmagad felé, az egész életed változni kezd.
Már nem küzdök az élettel, nem akarok megfelelni. Könnyedén, játékosan és mélyen élek. És ebbe a térbe hívlak Téged is. Mert nem vagy egyedül. Lehet, hogy épp most vagy ott, ahol én is voltam valaha. És lehet, hogy most jött el az idő, hogy elindulj magad felé.
Itt vagyok. És veled tartok.
Emlékezz Angyali lényedre! Azért vagy itt, hogy ragyogj, áramolj és kalandozz! Emlékezz arra, aki valójában vagy!
Ha szeretnéd magadban az energiákat kiegyensúlyozni, szeretnél magaddal mélyebb kapcsolatba kerülni, a fájdalmakat, veszteségeket ajándékká alakítani, itt vagyok!
Én vagyok az a lelkesedéstől kicsattanó, mindig kíváncsisággal a világra rácsodálkozó fizikai és mentális trénered, aki felébreszti a benned szunnyadó életerőt!
Várlak szeretettel egy csoportos órán, egy személyiség elemzésen vagy egy személyes beszélgetésen!
Pető Rita
Szakmai hátterem és hitvallásom
Edzőként, mentorként, terapeutaként az a hivatásom, hogy Téged támogassalak abban, hogy a legteljesebb, leghitelesebb önmagad lehess. Nem csak mozgást, erőt vagy technikát adok át, hanem azt a mély tudást és tapasztalatot, amely segít felismerni és kibontakoztatni a benned rejlő végtelen lehetőségeket.
Tanulmányaim során – a Testnevelési Egyetemtől a Fitness Akadémiáig, a Contact Flow Method és a csodás mentoraim mellett – olyan tudásanyagokat szívtam magamba, amelyek túlmutatnak a puszta fizikai fejlődésen. Hiszek abban, hogy a testi és lelki egészség, a tudatos jelenlét és az önismeret együtt teremtenek igazi erőt és kitartást.
Képzettségeim nem csupán címek, hanem eszközök arra, hogy Veled együtt dolgozva a lehető legszemélyére szabottabb utat járjuk be. Mert hiszem, hogy minden egyes ember egyedi és mindenkinek más, amire épp szüksége van az életében.
Melletted vagyok: meghallgatlak, bátorítalak, őszintén visszajelzek, és szeretettel segítek abban, hogy a saját válaszaid megszülessenek. Nem hagylak magadra a nehézségekben, mert a fejlődés nem mindig könnyű út, de együtt megtaláljuk a megoldást.
Számomra nem csak a cél a fontos, hanem az is, hogy az út, amin járunk, élmény és öröm legyen. Mindent megteszek, hogy átadjam neked azt a tudatosságot és energiát, amivel már képes leszel önállóan, erővel és magabiztossággal alakítani az életed.
Szakmai területeim
- Személyi edzőként, aerobik és funkcionális trénerként a tested képességeit a legoptimálisabb irányba mozdítom.
- Erőnléti és sportedzőként a teljesítményed növelésében vagyok partner.
- Objektív személyiségelemzőként az eredendő önvalódhoz is kapcsolódunk, hogy valódi, tartós változás születhessen.
- Terapeutaként és lelki kísérőként mélyebb rétegekbe utazunk. Hiszem, hogy a test-lelki gyógyulás együtt történik. Ha készen állsz, elindulhatunk egy belső úton is – ahol gyógyulhatnak régi minták, elakadt érzések, önszabotáló szokások.
Célom, hogy ne csak fittebb, hanem szabadabb, tudatosabb és szerethetőbb önmagadként éld a mindennapokat – kívül és belül egyaránt.
Nem csupán edzés vagy tanácsadás, hanem egy közös utazás – ahol az első lépés mindig a tiéd.
Hiszek Benned. Kinyitom az ajtót, de a belépés mindig a te döntésed. És én ott leszek melletted, hogy együtt lépjünk át rajta.
Képzettségeim
- Személyi edző – Fitness Akadémia
- Aerobik edző – Fitness Akadémia
- Gyerek fitness oktató – IWI Nemzetközi Fitnesziskola
- Funkcionális tréner – Fitness Company
- Sportedző (röplabda), erőnléti edző – Testnevelési Egyetem
- Sporttáplálkozás és táplálékkiegészítő tanácsadó – Weider Professional Fitness Trainer
- Coach – Coach Akadémia
- Objektív személyiségelemző – Dénes Évi (Contact Flow Method)
- Életmód és táplálkozási tanácsadó – Weider Professional Fitness Trainer